0

Csapadékos, párás időjárás és lassú felmelegedés

2024-02-21 11:30

Csapadékos, párás időjárás és lassú felmelegedés

Időszerű növényvédelmi teendők a közterületeken

2023. évi 4. levél

► A csapadékos, párás időjárás és a lassú felmelegedés beindította a levéltetveket. Rózsán, pünkösdirózsán, juharon is megjelentek, a jezsámenbokrokon pedig már komoly kolóniákat is kialakítottak. A fotó 28-án készült. Amennyiben úgy ítélik meg, hogy permetezni kell ellenük (pl. kiemelt helyszínen találhatóak a növények vagy pl. az előző évek tapasztalata alapján valószínűleg felerősödik majd a fertőzés, stb.) akkor el lehet kezdeni a kezeléseket. A lisztharmatra érzékeny növényeknél gombaölő szert is adagoljanak a permetléhez.

► Továbbra is a platánokra kell a leginkább figyelnünk. Az április 24-i fényképen az apignomónia gomba fertőzésének két tipikus tünetét láthatják. A frissen kihajtott levelek barnán száradnak, elhalnak az idősebb leveleken pedig a levélér szárad el. Az idei tavasz továbbra is kedvez a terjedésének. A mai fotó magáért beszél, bekereteztem a fertőzött hajtásokat. A fasorban évek óta nem permeteznek, az idén sem végezték el a rezes lemosást. A lombhullás megakadályozására, máris indítani kellene a permetezést. A munka indításánál két kérdésben kell döntenie a növényorvosnak. A fákon megtalálható-e már az a levélfelület, melyen keresztül a felszívódó Topas 100 EC olyan mértekben be tud jutni a fába, hogy abban ténylegesen is ki tudja fejteni a hatását? A platánok egy fasoron belül is nagyon eltérően fakadnak. Jelenleg is a rügypattanás és a fejlett leveles állapotban vannak. (Ezt kifejezetten a növényvédősök bosszantására teszik. :) ) Nehezítheti a döntést az is, ha a költségvetés korlátai miatt csak egy permetezést „kaphatnak” az adott helyiség platánjai. Ezzel viszont jó lenne bevárni a csipkéspoloskák megjelenését. Úgy láttam, hogy ezek még nem jelentek meg a lombkoronában. Lehet, hogy az idén két permetezést kell kapniuk a platánoknak?

► A felszívódó készítményt még kombinálni kellene egy kontakt réztartalmú gombaölővel is. Jelenleg csak a Champ DP az egyetlen „réz” mely engedélyezett közterületekre. Május 31-én lejár az engedélye, de már tavaly is csak nehezen lehetett hozzájutni, megvásárolni. Nagy kérdés, hogy mi lesz később, hiszen a réztartalmú készítményekre a közterületen is nagy szükség van. Úgy látom, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által létrehozott Kiskultúrás Növényvédőszer-engedélyezési munkacsoport sikereket ér el a munkájukban, mely az engedélyező hatóság, a NÉBIH pozitív hozzáállásának is köszönhető. A közterületen dolgozó növényorvosok is javasolni fognak olyan növényvédő szereket pl. réztartalmú gombaölőket, melyeket érdemes lenne a közterületekre is engedélyeztetni.

► Örömmel fedeztem fel, hogy a munkacsoportnak köszönhetően a vadgesztenyelevél-aknázómoly elleni küzdelemben, a korábbi években már bizonyított Coragen 20 SC megkapta a közterületen álló vadgesztenyékre is az engedélyének a kiterjesztését. Tehát a permetező cégeknek már nem kell egyenként és borsos áron ún. „szükséghelyzeti engedélyt” kérni a NÉBIH-től, mert mostantól a készítmény engedélyében eleve szerepel a közterület szó. Valóban kiváló kontakt, felszívódó és gyomméreg és tojásölő hatású készítmény. Fontos tudnivaló, hogy ez a rovarölő nem úgy működik, mint a korábbiak (Nomolt, Cascade, Dimilin). Ezekkel érdemes volt már a tojásrakás előtt befedni a leveleket a permetlével. A Coragennel nem kell elsietni a permetezést, a rajzáscsúcshoz kell igazítani a védekezést, de ezt bízzák a növényorvosra…

Budapest, 2023. április 29.

Üdvözlettel: Zsigó György, NMNK

  • Coragen 20SC 1 l
    Új termék
    % Akció
    Kifutó termék
    Nem szállítható
    182 635Ft

    Nincs raktáron

  • Coragen 20SC 20 ml
    Új termék
    % Akció
    Kifutó termék
    Nem szállítható
    7 837Ft

    Raktáron

    db
  • Coragen 20SC 200ml
    Új termék
    % Akció
    Kifutó termék
    Nem szállítható
    38 304Ft

    Raktáron

    db
  • Topas 100EC 100ml
    Új termék
    % Akció
    Kifutó termék
    Nem szállítható
    5 156Ft

    Nincs raktáron

  • Topas 100EC 2,5ml
    Új termék
    % Akció
    Kifutó termék
    Nem szállítható
    643Ft

    Raktáron

    db
  • Topas 100EC 1 l
    Új termék
    % Akció
    Kifutó termék
    Nem szállítható
    36 154Ft

    Nincs raktáron

  • Cookie beállítások
    Kosár tartalma
    Tovább a kosárhoz