0

Kerti növények teleltetése

2021-11-19 12:09
A kerti munkálatok utolsó lépései közt szerepel a növényeink teleltetése. Legyen szó leanderről, muskátliról vagy egyéb citrusféléről még a zord idő beköszöntével gondoskodnunk kell e növények védelméről. Általánosan elmondható, hogy a „költöztetés” előtt még vizsgáljuk meg a növényeinket és a sérült, beteg részeket távolítsuk el. . Csak Kártevőktől, kórokozóktól mentes növényt vigyünk a teleltető helyre, mivel a melegebb és zsúfoltabb helyen pillanatok alatt felszaporodnak. Fontos tudni, hogy a benntöltött időszak alatt a növények „téli álmot alszanak”, tápoldatozni és öntözni csak kis mennyiséggel kell, de ügyeljünk arra, hogy a földlabda soha ne száradjon ki. Az átteleltetésre szánt növényeink helyének kiválasztásakor, ha lehetőségünk engedi, kerüljük a fénytől teljesen elzárt tereket. Sötétben a növények megnyúlnak és kondíciójuk is nagymértékben romolhat. Muskátli: Szinte minden háznál kötelezőjelleggel meglévő növényünk teleltetetését a fentiekben említett módon a sérült / beteg részek eltávolításával kezdjük. Utána a virágzó, bimbózó, esetleg elszáradt részeket vágjuk vissza. A tároláshoz ideális hőmérséklet 4-10 C fok, öntözni csak 3-4 hetente érdemes. Tavasszal ültessük frissföldbe és ismételten vágjuk vissza, hogy néhány főszál megerősödhessen. muskatli_teleltetese Leander: A leander esetében is fontos, hogy mielőtt bevinnénk, a pincébe az erősebb ágakat vágjuk vissza, valamint a beteg részeket távolítsuk el, hisz a pajzstetvek nagyszámmal jelenhetnek meg a teleltetett növényeinken. A muskátlival ellentétben vízigényesebb, de itt sem szabad túlzásba esni. Télen az ideális hőmérséklet számára 0-10 C fok között. leander-teliesites Citrusfélék: Sokunk számára nagy kihívást jelent a különböző citrusfélék teleltetése, mivel az előző növényekhez viszonyítva érzékenyebb a hőmérséklet és vízmennyiség okozta viszontagságokra. Kerüljük a túlzott, sugárzó meleget és próbáljunk párásközeget kialakítani számára. Fontos hogy megfelelő fénymennyiségben részesüljön, emellett havi 1x öntözzük. Így tudjuk biztosítani számára, hogy szép lassan a nyugalmi időszakába kerülhessen. Márciustól kezdve folyamatosan szoktathatjuk a meleghez és elkezdhetjük tápoldatozni. lead Reméljük, hogy érdekesnek találták az itt leírtakat, és tudtunk vele segíteni! Amennyiben a cikkben említett termékekkel kapcsolatosan további kérdése lenne, kérjük, hívjon bennünket. Növényvédelmi szaktanácsadás: +36304139252. Növényvédő szer webáruházunkban számos további termék közül válogathat.
Cookie beállítások
Kosár tartalma
Tovább a kosárhoz