0

Hogyan védekezhetünk a rozsdagombák, levéltetvek ellen?

2024-05-02 09:08

Időszerű növényvédelmi teendők a közterületeken. 

 
► Meleg napokkal és esőkkel indult a hónap, a kórokozó gombák berobbanásától tartottam. Nem igazolódott be
a félelmem. Lehet, hogy a folytatást, a szélsőségesen változékony időjárást már a gombák sem bírták?
Az apignomónia kezdeti tüneteit mutattam meg platán leveleken az április eleji levelemben. Úgy látom, hogy
eddig nem okozott súlyos fertőzést.
A lisztharmatok sem jelentkeztek még látványos tünetekkel. Azonban tudni kell, hogy a lisztharmatok ellen
csak megelőzéssel védekezhetünk. Tehát azokon a helyszíneken ahol „tökéletes kinézetű” növényeket várnak el
tőlünk pl. a sétálóutcákban, és fogékony fajokat, fajtákat telepítettek pl. platánokat, díszalmákat, tölgyeket vagy
a kínai díszkörtét (Pyrus calleryana) ott már készülhetnek az első permetezésre a lisztharmat ellen. Ahol később
kezdik el a fák permetezését pl. a levéltetvek vagy a csipkéspoloskák ellen, ott majd adagoljanak gombaölőket is
a permetléhez. Két kéntartalmú kontakt és két felszívódó gombaölő szer is engedélyezett közterületre.
Sajnos a rozsdagombák gyepen és pl. az örökzöld orbáncfüvön is terjednek (lásd az 1. levelet). A fásszárúak és
az egynyáriak rozsdáira is engedélyezett a Tazer 250 SC. A pázsitok permetezéséről az előző levelemben írtam.

 
► A kártevők (ide sorolhatók pl. a rovarok, az atkák, a csigák) is megérkeztek és a kártételük néhol máris
növényvédelmet követel.
A vadgesztenyelevél-aknázómoly rajzási adatai a permetezések elkezdését is indokolták. Mára már több
fasorban, parkban végeztek is a munkákkal. A tavaly bevált Coragen 20 SC -ben most is bízhatunk.
Kedden egy még nem permetezett fa levelét fotóztam. Ezen egy, az életét most kezdő hernyó kisméretű és egy
fejlettebb – valószínűleg egyszer már vedlett - lárva aknáját láthatják. Itt a jövő héten indítják a permetezést.
Javasoltam, hogy a felszívódó Mospilan 20 SG rovarölővel is kombinálják a permetlevet. A fiatalabb lárva a
táplálkozásával még valószínűleg fel tud venni annyit a rovarölő szerből, hogy attól el fog pusztulni. Tehát csak
a 2-3 mm-es, alig észrevehető barna aknák fogják elcsúfítani a leveleket. Talán még a fejlettebb testvérére is így
hat majd ez a rovarölő szer.
Az injektált fák belső védelemmel rendelkeznek, így a kertésznek nem kell aggódni a kiszámíthatatlanul rajzó
aknázómolyok miatt és a „méregszórás” miatti lakossági tiltakozásoknak is elejét vehetik.
 
Vadgesztenyelevél-aknázómoly
 
► A levéltetvek nem adják fel. Az egyik pesti parkban április 26-án permetezték a rózsákat levéltetvek ellen.
Bevált a kontakt Decis Mega és a felszívódó Mospilan 20 SG kombinációja, kiszáradt tetvek tetemei borították a
bimbókat. Ám április 29-én már élő szárnyas egyedeket is felfedeztem a bimbókon (középső fotó).
A rendszeresen nyírt sövények friss hajtásain biztosan számíthatunk a kártételükre. A tápanyagban dús fiatal
leveleket különösen kedvelik a levéltetvek. Most érdemes megnézni pl. a jezsámen, a juhar és a bangita
sövényeket. A besodródott hajtásvégek védelmében kolóniákban nyüzsögnek a tetűlárvák. Néhol már el kellett
végezni az első permetezéseket is. A nyári aszály lecsökkenti a számukat, de párás környezetben pl. öntözött
ágyásokban, egész nyáron küzdhetünk velük. A tetveket gondozó hangyák és konkurenseik, a katicabogarak is
elárulják, hogy azon a növényen valahol már tetűnek kell lennie.
A pünkösdirózsa bimbóján nincsenek tetvek. A hangyák a kinyíló rügypikkelyeknél, a növény által kiválasztott
nedveket nyalogatják. 
 
► Jó hír, hogy ismét működik a csalomoncsapdak.hu webshopja. Még mindig érdemes felszerelni pl. a
vadgesztenye aknázójának, a selyemfényű puszpángmolynak vagy a muskátli, a rózsa bimbóiba berágó
gyapottok bagolylepkének a csapdáit. Segítenek abban a döntésben, hogy mikor kezdjük a permetezéseket.
 
Budapest, 2024. május 1.                                          Üdvözlettel és jó egészséget kívánok: Zsigó György, NMNK
  • Decis Mega 50 EW 1 l
    Új termék
    % Akció
    Kifutó termék
    Nem szállítható
    17 102Ft

    Nincs raktáron

  • Spilan 20SG 4g
    Új termék
    % Akció
    Kifutó termék
    Nem szállítható
    1 150Ft

    Raktáron

    db
  • Coragen 20SC 20 ml
    Új termék
    % Akció
    Kifutó termék
    Nem szállítható
    7 999Ft

    Raktáron

    db
  • Coragen 20SC 2,5 ml
    Új termék
    % Akció
    Kifutó termék
    Nem szállítható
    1 999Ft

    Raktáron

    db
  •  
    Kosár tartalma
    Tovább a kosárhoz